A jó tényleg mindig elnyeri méltó jutalmát?

és a rossz pedig a méltó büntetését?

E gondolat gyerekkorunk meséinek alapeleme és lényegében a keresztényi világképen alapszik.

Életünk során azonban, időnként azt tapasztaljuk, hogy az erőfeszítés NEM nyeri el méltó jutalmát, illetve időnként az eszement cselekvés a nyerő. A politika bőven szolgáltat repertoárt, erre a fordított sorrendre.

A szociálpszichológia az utóbbi évtizedekben rengeteg kutatást végzett, végez a témában.

Az első, legjelentősebb kísérlet 1966-ban Lerner nevéhez fűződik.

A kísérlet során a beépített tesztalany eljátssza, hogy elektrosokk ütést kap, miközben memória tesztet tölt ki. A jelenetet megfigyelő egyik tesztcsoportnak lehetősége volt leállítani az áramütéseket, a másik megfigyelő csoportnak nem. E második - tehetetlen - tesztcsoport tagjai nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy valaki értelmetlenül, ok nélkül áramütéseket kap, ezért elkezdenek elméleteket gyártani. Pl. a tesztalany biztos nagyon buta, nem jól tölti a tesztet stb. és ez, az oka az áramütéseknek.

Ez a magyarázat gyártás játszódik le mindennapi életünkben is. Elméleteket gyártunk a dolgok alakulására. Az elmélet alkotás alapja pedig a világ igazságosába és kiszámíthatóságába vetett hitünk. (Ez is egy kognitív tévedésünk a sok közül) Vagyis a jó, jót kap - a rossz pedig rosszat. Nem tudunk mit kezdeni az ok nélkül bekövetkező rosszal, ezért minden jóhoz és minden rosszhoz, ami történik, kreálunk valamilyen indokot

• A tönkrement vállalkozó biztos rászolgált arra, hogy tönkrement - pl. nem volt előrelátó
• A pénzét elvesztő befektető biztos rászolgált, hogy vesztett - pl. túl mohó volt
• A megerőszakolt nő biztos túl kihívóan viselkedett
• A gyermekét elvesztő szülő - biztos előző életében csinált valami nagyon rosszat
• stbstbstb

Indiában azt mondják: sose ítélkezz senkiről addig, amíg nem jártál öt mérföldet a cipőjében" ez pedig igen nehéz!!!! Kívülről szemlélni a dolgokat és okosnak lenni viszont nagyon könnyű. 

Nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy a világban, az életünkben történnek rossz dolgok, anélkül is, hogy erre "rászolgáltunk" volna. Az ok nélkül történt tragédiák elviselése, feldolgozása embert próbáló feladat. Kevesen képesek rá. Önismeretben, érzelmi intelligenciában való fejlődés nélkül lehetetlen. Ezért sokaknak, egyelőre nem marad más eszközük a védekezésre, mint a torzítás.

A pszichológia: attribuciós torzításnak nevezi, ezt a fajta önvédelmi elméletgyártást.

Így viszont könnyű figyelmen kívül hagyni, hogy:

a bukásnak, a veszteségeknek nem az okok kiderítése a lényegi eleme, hanem sokkal inkább a nézőpont váltási lehetőség felismerése.

Ahogy Mérei Ferenc zseniálisan összefoglalta.

"Az embernek nem kell mindig jól járnia! Nem kell minden helyzetből nyertesen kikerülnie! Aki ezt a kényszert el tudja engedni, az belsőleg nagyon szabad lesz.  Az élet hosszú, bele kell, hogy férjenek vereségek, összeomlások, újrakezdések is. Ennek során pedig új aspektusai nyílnak meg a dolgoknak, amelyeket csak ALULNÉZETBŐL lehet meglátni."

Szerző: Karaszi Andrea - elemző közgazdász & coach